A pszichoterápiában nem a módszer a lényeg, hanem a kapcsolódás.

L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológussal, kiképző pszichoterapeutával, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatójával beszélgettünk a családról, kapcsolatokról, önismeretről és az önreflexió határairól. Kilenc könyve és két önismereti kártyacsomagja egyetlen, de mindenki számára meghatározó témát jár körül: a kapcsolódást.

Mesék, amiket gyerekkorunkban szeretünk és felnőttként megértünk  

Gyerekkorodban a Hétszínvirág volt a kedvenc meséd. Mit mondanak el rólunk a kedvenc gyerekkori történeteink? 

A mesékben ősi bölcsesség van, tele szimbólumokkal. Hipnoterapeutaként sokat dolgozom az utóbbiakkal, mert a beszéd előtti élményeinkhez gyakran csak így lehet hozzáférni. A Hétszínvirág arról szól, hogy egy kislány kap egy hétszirmú virágot, és minden szirommal kívánhat valamit, amikor leszakít egyet. Először anyagi vágyai vannak: játékokat kér, utazni szeretne, de amikor teljesülnek a kívánságai, kiderül, hogy a túl sok éppúgy nyomasztó, mint a hiány. Többször arra használja a következő szirmot, hogy visszavonja az előző kívánságát. 

Ez nagyon pontos képe annak, ahogyan a vágyaink működnek. Sokszor azt hisszük, ha megkapjuk, amire vágyunk, minden rendben lesz, aztán kiderül, hogy mégsem az hiányzott igazán. A hetedik sziromnál történik a mesében a fordulat: a kislány már nem magának kér, hanem egy sánta kisfiún segít. Itt jelenik meg az empátia és a kapcsolódás. Gyerekként csak szerettem ezt a mesét, de már felnőttként értettem meg, hogyan szól rólam: a segítő attitűdről, ami már korán megjelent az életemben, és arról, hogy a valódi beteljesülés nem a tárgyakban, hanem a kapcsolódásban van. 

Hogyan tudjuk felnőttként megfejteni, mit jelentett számunkra a kedvenc gyerekkori mesénk? Milyen kapaszkodóink lehetnek? 

Az egyik legegyszerűbb kapaszkodó az azonosulás. Ha belegondolok, melyik szereplővel azonosultam, és végigkövetem, mit él át a történet során – milyen vágyai, félelmei, fordulatai vannak –, máris sokat megtudhatok magamról. A Hétszínvirág esetében például végig lehet nézni, hogyan jut el a főhős az önközpontú kívánságoktól a segítő attitűdig. 

De a mesét lehet úgy is értelmezni, mint az álmokat, hogy minden szereplő én vagyok.

A segítő részem, a vágyakozó részem, a „sántító”, tökéletlen részem – mind megjelenhet egy-egy alakban. Ha azt kérdezem magamtól, hogyan viszonyulok ezekhez az énrészeimhez, már elindultam egy önismereti úton. A kedvenc mesénk nem véletlenül válik kedvenccé – valamit nagyon pontosan megérint bennünk, még akkor is, ha ezt csak évekkel később értjük meg.